Memi pasa fürdője - Pécs

látnivalók Pécsen

Memi pasa fürdője - Pécs

A törökkori városképhez elmaradhatatlanul hozzátartoztak a többkupolás fürdőépületek, melyek a tisztálkodáson kívül a társadalmi élet egyik színterét jelentették. A török világutazó, Evlia Cselebi a XVII. század második felében három fürdőt említ Pécsen: Memi pasa, Ferhád pasa és Kászim pasa fürdőjét, melyek részben vagy teljesen elpusztultak.

align= left A Memi pasa egykori fürdőjének maradványai a ferencesek temploma mellett található - ma a fürdő részleges rekonstrukciója látható, többek között a feltárt és járdaszintig meglévő falak. Mivel a hódoltság korában a ferences kolostort a törökök Memi pasa dzsámijának alakítottak át, és mellé fürdőt építettek, így az első keresztény templom és a török fürdő feltárt maradványai szorosan összefüggnek.

align= right A nagyméretű falmaradványok között ma is látható a fürdő előcsarnokának csorgókútja, felismerhető, hogy a falak mellett ülőpadok voltak. Ezután következett a tepidárium, ahol faragott díszítésű falikút és mosdómedence, ülő- és pihenőpad várta a fürdőzőket. A harmadik, nagyobb helyiségben szintén pihenőpadok voltak. A bejárat közelében volt a nyolcszögű köldökkő, amelyen a fürdővendégeket masszírozták.

Cím: Pécs, Ferencesek utca 35-37.
Telefonszám: 72/313-565
Nyitva tartás:
szabadon látogatható
  • 

    Pécsi látnivalók

    • Zsolnay-mauzóleum - Pécs

      Pécs
      A mauzóleumot a gyáralapító Zsolnay Vilmos 1900-ban történt elhunyta után fia, Miklós emeltette a gyárral közvetlenül h...

    • Barbakán - Pécs

      Pécs
      A lőrésekkel tagolt magas városfal nyugati sarkán a XV. század első felében épült fel a kör alapú, gótikus stílusú k...

    • Székesegyház - Pécs

      Pécs
      A bazilika a Dóm tér és a város egyik legfontosabb történeti emléke. Valószínűleg korábbi, IV-VI. századi templom felh...

    • Ókeresztény sírkamrák - Pécs

      Pécs
      A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi sz...

    • Dzsámi - Pécs

      Pécs
      Gázi Kászim pasa dzsámija Pécs városának egyik jelképe, amely a város központjában, a Széchenyi téren helyezkedik el. ...

    • Jakováli Hasszán Pasa Dzsámija és Minaret - Pécs

      Pécs
      Magyarország legépebben megmaradt török kori emléke. Ez az egyetlen magyarországi dzsámi, mely épen maradt minarettel rend...

    • Zsinagóga - Pécs

      Pécs
      A Dunántúl legnagyobb zsinagógáját neves építészek tervezték a XIX. század közepén. A romantikus stílusú épület ga...

    • Idrisz baba síremléke - Pécs

      Pécs
      A török kori sírhely, Idrisz Baba türbéje a magyarországi török építészet jelentős emléke, csupán a budai Gül Baba ...

    • Vasváry villa - Pécs

      Pécs
      A Vasváry villa a Mecsek oldalában, gyönyörű környezetben található. Fiatalabb korában a Vasváry család szőlőjében s...

    • Szerelmesek lakatjai - Pécs

      Pécs
      A szerelmesek lakatjai Pécs egyedi látványossága. A lakatok egy olyan vaskerítésről lógnak fürtökben egy belvárosi utc...

    • Misina tető - Pécs

      Pécs
      A Misina tetõn áll a 176 méter magas TV torony. Körkilátójából messze elláthatunk szép idõben. Déli irány...

    • Memi pasa fürdője - Pécs

      Pécs
      A törökkori városképhez elmaradhatatlanul hozzátartoztak a többkupolás fürdőépületek, melyek a tisztálkodáson kívül...

    • Ferhád pasa fürdője - Pécs

      Pécs
      A fürdő létrehozója minden valószínűség szerint a Szokollu családhoz tartozó Gázi Ferhád volt. Ő 1569–1574, 158...

    • Pintér kert - Pécs

      Pécs
      Az arborétum Pintér János nyugalmazott pécsi banktisztviselőről kapta nevét, aki az 1920-as években kezdte el itt a növé...

    • Tettyei romok - Pécs

      Pécs
      A Tettye Pécs egyik legfestőibb városrésze. A magyarul derviskolostort jelentő 'tekke' török szóból keletkezhetett a Tett...

    • Állatkert és Akvárium-Terrárium - Pécs

      Pécs
      A Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium (korábban a Vidámparkkal együtt Mecseki Kultúrpark) a Mecsek oldalában találhat...

    • Hullámfürdő - Pécs

      Pécs
      Az 1935-ben alapított Pécsi Hullámfürdő a baranyai megyeszékhely szívében, a városon átvezető 6-os főút mentén helye...

    • Csontváry-múzeum - Pécs

      Pécs
      A századfordulón emelt neoreneszánsz épületben 1973-ban nyílt meg a magyar festészet magányos óriásának életművét, a...

    • Zsolnay Negyed - Pécs

      Pécs
      Magyarország dél-dunántúli régiójában, lankás dombok és zöldellő erdők között fekszik Pécs. A mediterrán hangulat...

    • Vasarely Múzeum - Pécs

      Pécs
      Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző, 1908-97) világhírű művész több művét Pécsnek adományozta, múzeuma 1976-ban nyíl...

    oldalak: 1 |
    
     
Település ismertető
  • Pécs

    Pécs az ország dél-nyugati szélén, a horvát határ közelében található. Délebbi fele sík, míg az északi r...

Szállások Pécsen



és környékén